|

Idén egy igazi megasztár, Dér Heni segített a Musicman és Sterling by Musicman gitárokat rendben tartani a Hangfoglalás kiállíáson.

Aki eljött, maga tapasztalhatta meg az idei kiállítás sikerét. Mindenképpen sikernek kell értékelni, hogy egyrészt a kiállítók, színpadok elhelyezése átgondoltabb volt, mint a korábbi években, másrészt a látogatók száma minden vérmes reményt felülmúlt. Igaz, a válság szele a Hangfoglalást is megérintette, de mégis kilencvenegy kiállító volt jelen, és folyamatosan volt műsor a kiscsarnok négy színpadán és a standokon. A CEMID-AER közös standon is folyamatosan szólt a zene. A műfajok széles skálája került elő, volt ott opera, népies mellzongora, finom swing, komoly blues és egy kis énekes korrepetíció - sok nézőt megállítva kiállításunkon. Rengeteg amatőr muzsikus, végfelhasználó vagy ahogyan leginkább látni szeretnénk őket: vevő fordult meg nálunk. A D-Tronic elektromos dobkészlet reggel tíztől este nyolcig folyamatos “üzemben” volt, általában kisebb sor várta, hogy leülhessen végre a hangszer mögé. Nagyon népszerűek voltak a gitárok is mérettől és árkategóriától függetlenül.  Sokan meglepetéssel tapasztalták, hogy a Lanikai ukulele nem csak valódi hangszer, de több féle méretben (hangnemben) is kapható. Sokszor kellett elmagyarázni, hogy a Sterling by Musicman nem az “új OLP”, hiszen ezeket a gitárokat Kaliforniában vetik minőségellenőrzés alá, és onnan is szállítják a forgalmazóknak. A Musicman gitárok is annyit voltak kézben, hogy külön takarítónőt állítottunk be Dér Heni személyében (bár ez így talán mégsem teljesen igaz!). A Dean gitárok közül igaz, sokan a különlegesebb modellek miatt álltak meg, de a hagyományosabb formájúak is sokat forogtak. |